Melyek a csomagolásnyomtatás típusai?

A nyomtatás a legalapvetőbb és legfontosabb feldolgozási technológia a csomagolásban és a dekorációban. A csomagolás elemei A tervező által gondosan megtervezett és rendezett vizuális kommunikációt nyomdai technológiával kell megvalósítani, és nagy példányszámú példányt kell elkészíteni, hogy a terv tökéletes és valódi reprodukciót érjen el, a fogyasztókkal szembesüljön, és megvalósuljon a " párbeszéd” a termékek és a fogyasztók között. Különféle csomagolási nyomtatási módszerek léteznek, és a különböző módszerek eltérő nyomtatási hatásokat eredményeznek. A csomagolási nyomtatási módszerek négy kategóriába sorolhatók: magasnyomás, síknyomtatás, mélynyomtatás és lyuknyomás.

1、 Magasnyomású nyomtatás

A magasnyomású nyomtatás működési elve ugyanaz, mint a pecséteké. Magasnyomásnak nevezünk minden olyan nyomtatási felületet, amely kiemelkedő, de a nem képi rész homorú. A magasnyomás magában foglalja a magasnyomást és a flexográfiát. A fejléces nyomtatás a korai agyag-, fametszet- és ólomöntvény-típusból fejlődött ki, s egészen a modern időkig nagy része a típusbeállításon alapult. Ugyanakkor ez a nyomtatási mód, mivel a nyomólap közvetlenül papírra nyomtatta, a közvetlen nyomtatás egyik fajtájába tartozik. A magasnyomású nyomtatásban a szedés hatékonysága alacsony, a grafikus lemezkészítés költsége magas. A digitális lemezgyártási technológia fejlődésével ez a nyomtatási módszer fokozatosan kihal a csomagolásnyomtatási piacról.


2、 Planográfiai nyomtatás

A síknyomtatás nyomólemezképes részének nincs különbsége a nem nyomtatható részhez képest, amely lapos. A vízolaj nem keveredésének elve arra szolgál, hogy a nyomólemez képrésze zsírban gazdag olajfilmréteg maradjon, míg a nem nyomó részen lévő lemez megfelelően képes felszívni a vizet. Miután a tintát felvitték a lemezre, a képi rész taszítja a vizet és elnyeli a tintát, míg a nem képalkotó rész elnyeli a vizet, hogy létrehozza a tintaellenes hatást. Az ezzel a módszerrel történő nyomtatást "planográfiai nyomtatásnak" nevezik. A síknyomtatást a korai litográfiából fejlesztették ki. A lemezkészítésben és nyomtatásban egyedülálló egyénisége, valamint egyszerű működése és alacsony költsége miatt napjainkban a leggyakrabban használt nyomtatási módszerré vált. A modern síknyomtatás a nyomólapról a takaróra, majd a papírra viszi át a képet, ezért Hektográfnak is nevezik. A nyomólapon vannak feltöltött képek, és hidrofil és nem hidrofil régiókra van osztva. A nyomólap feltekerhető egy dobra, és tintával és vízzel lefedhető. A tinta hozzátapad a képterülethez, és "eltolódik" a gumival nyomtatott szövetre. A képek átvitele gumitakaróról papírra vagy más hordozóra az indirekt nyomtatáshoz tartozik.


3. Mélynyomás

A magasnyomású nyomtatással ellentétben a nyomólap tintával ellátott részen látható mélyedés, míg a nem képi részen sima. Nyomtatáskor először a tintát az elrendezésre kell hengerelni, hogy a tinta természetesen a süllyesztett nyomtatási területre kerüljön. Ezután törölje le a felületről a tapadó tintát (természetesen a megsüllyedt nyomdafesték nem törlődik le). A papír újbóli behelyezése után nagy nyomással nyomja rá a benyomott tintát a papírra. Ezt nevezik mélynyomtatásnak. A mélynyomás egy olyan közvetlen nyomtatási módszer, amely a mélynyomó gödrökben lévő tintát közvetlenül a hordozóra préseli. A nyomtatott kép vastagságát a gödrök mérete és mélysége határozza meg. Ha a gödrök mélyek, több tintát tartalmaznak, és a préselés után a hordozón maradt festékréteg vastagabb; Ellenkezőleg, ha a gödrök sekélyek, akkor a tintatartalom kisebb, és a dombornyomás után a hordozón maradt festékréteg vékonyabb. A mélynyomólemez az eredeti képnek és szövegnek megfelelő gödrökből, valamint a lemez felületéből áll. A mélynyomtatás, mint egyfajta nyomtatási eljárás, rendkívül fontos szerepet tölt be a nyomdai csomagolás és a grafikai kiadások területén, olyan előnyei miatt, mint a vastag tintaréteg, élénk színek, nagy telítettség, nagy lemezellenállás, stabil nyomtatási minőség és gyors nyomtatás sebesség.


4、 Lyuknyomtatás

A számítógépes nyomtatók széles körű elterjedése előtt az emberek acéltűkkel gravíroztak karaktereket és táblákat viaszpapírra, tintával pedig viaszlemezeket préseltek és nyomtattak. A tintát a hordozón lévő acéltűk által kialakított lyukakon keresztül nyomtatták, ami a lyuknyomtatás egyik legalapvetőbb módszere. Mivel a perforált lemezt a lemezen keresztül nyomtatják, a tinta adagoló berendezés a lemez fölé, míg a papír a lemez alá kerül. A nyomtatási módszer az, hogy a lemez szabályos mintás átmenő típusú, és a nyomtatás továbbra is szabályos minta, amíg a lemezt ki nem nyomtatják. Az elrendezés az eltérő nyomtatási célok miatt a nyomtatott anyag felülete alapján íves lapokká is készíthető. Bármely nyomtatási feladat, amely meghaladja a másik három nyomtatási módszer korlátait, általában elvégezhető lyuknyomtatással. A szitanyomás a lyuknyomtatás legszélesebb körben használt típusa, és a legtöbb szita fémből vagy nejlonhuzalból készül. A kép- és szövegsablonok a képernyőn készülnek, a képterület tintával nyomtatható, míg a nem képterület blokkolva van. A tinta szétterül a képernyő teljes felületén, és beborítja a hordozót a képterületen áthaladó Doctor pengével. A szubsztrátum lehet fa, üveg, fém, textil és papír. A szitanyomás vastag tintával és élénk színekkel rendelkezik, de vannak olyan hátrányai is, mint például a lassú nyomtatási sebesség, az alacsony gyártási mennyiség, a rossz színkeverési hatás, és nem alkalmas nagyméretű nyomtatásra.